Cikkek / 41 óra - 174 kapás

2010-07-06 23:38:15 • vízparton, teszt

Mint minden évben idén is részt veszünk Móron az Ezerjó Major horgásztavon a Silverbaits kupán. Ezért is szerveztünk egy 3 napos horgászatot amelyen 3 oldódó bojlit szerettünk volna tesztelni a verseny előtt Móron. Lefoglaltunk egy közepes helyet a Móri ág elején ahol 3-an horgásztunk. 3 bóját helyeztünk el kb egymástól 15 méterre szándékosan egy vonalban, hogy jobban látszódjon a különbség.
Vittünk magunkkal 3 szor 10 kg etetőanyagot és 3 szor 10 kg bojlit. Megetettük etetőanyaggal és néhány marék bojlival a helyeket és péntek délután 5-kor elkezdtük a horgászatot. Lényeg a lényeg kb két órával később elkezdtek a bójáink élni, minden kapást és halat írtunk, hogy melyik bójáról és melyik bojlival jött. Minden hal vagy kapás után dobócsővel ráetetünk az adott bójára egy marék bojlit.

Vasárnap reggel 10-ig horgásztunk, tehát kb 41 órát és ez idő alatt volt 174 kapásunk amiből megfogtunk 122 halat. Ha valaki visszaosztja az órákra akkor el tudja képzelni milyen horgászatban volt részünk. A kisebb halakat saccoltuk a nagyobbakat mértük, de így is 430 kg felett fogtunk. Első éjszaka egyikünk se aludt, majd második éjszaka 2-3 órára mindegyikünk beájult felváltva, volt olyan hogy 3 bottal fárasztottunk és még sorolhatnám...

Ami talán még érdekes, hogy ez idő alatt eletettünk 30 kg etetőanyagot és kb 18 kg bojlit. Tudom ez az anyagmennyiség akár soknak is tűnhet, de vegyük figyelembe mennyi halat fogtunk és ennek függvényében mennyi hal lehetett az etetésen! Így nézve szinte elenyésző a mennyiség.
 

 

Szólj hozzá

Honyák Gábor
2011-03-16 00:28:57
Szia Zoli!

A fárasztásokról készültek felvételek de azok úgy elég unalmasak, mármint ha fárasztás fárasztás hátán van egy filmben. Eredetileg bottesztekhez szántuk a felvételeket, de közben kameracsere volt így újra kellett venni az egészet.

Az oldal egy komolyabb fejlesztésen fog átesni amiről bővebben kb 2 hónap múlva fogunk beszámolni. Több ütemben átalakul teljesen az oldal...

Üdvözlettel
Honyák Gábor

L. zoli
2011-03-15 20:42:30
Szép Teljesítmény !!!

Nem készült véletlenül videó a pecáról mert az szerintem nagyon érdekelné a többieket is úgy mint a székesfehérvári videó.
Még egy kérdés nem tudnátok csinálni az oldalra egy kép galériát? Szerintem nagyon király lenne.

Ritter Zoltán
2010-07-10 20:54:37
Szép munka volt fiúk , gratula , sok sikert a versenyhez.

Honyák Gábor
2010-07-08 21:51:46
Köszönjük!

Jó peca volt és egyben hihetetlen fárasztó. Jó kis bemelegítés a versenyre, reméljük ott is hasonlóan pörgős lesz a horgászat.

Már számoljuk a napokat a versenyig, tiszta katonaság :)

Üdvözlettel
Honyák Gábor

gyuszi78
2010-07-08 16:54:19
Gratulálok szép teljesitmény !!

Czuppi
2010-07-08 16:09:32
Szép volt fiúk, nem semmi munka volt...:)