Napközben nem történtek nagy csodák, továbbra is óriási a küzdelem a - pillanatnyi - első két helyezett között. Hihetetlen hogy még mindig van több csapat aki nem fogott mérlegelhető halat.
Reggel friss mérlegelési eredményekkel jelentkezünk!
Szólj hozzá
Kriston Zoltán
2011-11-02 16:50:58
Hati!
A győzelmet nem kell megmagyarázni! Szerintem félreértetted, amit írtam! Pont azt szerettem volna kiemelni, hogy mekkora munkát végeztetek, végzett az első három csapat! Az, hogy ti az utolsó napokban is tudtatok fogni, az a tudásotoknak, a tapasztalatoknak, a gyors helyzetfelismeréseteknek köszönhető! Még egyszer gratulálok az eredményetekhez, hisz nem kis munkával sikerült elérni!
Kovács Szilárd
2011-10-30 20:18:46
Hati!
Még 2 dolog mert most néztem meg pontosan amit írtam.
150 méterre valóban nagyon nehéz horgászni, volt benne már részem, tudom milyen az napokon keresztül.
Elég extrém helyzet van Harsányban ahogy most már belelátok a dolgokba. A legtöbb esetben nincs szükség ilyen nagy mennyiségű etetésre nagyhalazás közben, és nem is lehet ekkora mennyiséget fogni belőle...... Ebben nagy segítséget jelent a tó halállománya is, ami szerintem egyedülálló Magyarországon.
Én erre értettem az amit írtam! A ti szeptemberi eredményetek elég ritka nagyhalas pecák terén, legalábbis az általam ismert versenyek eredményeinek tekintetében. Nem nagyon tudok ekkora mennyiség és átlagsúly fogásáról.
Voltam már nagyhalas versenyen én is, de ott jóval kisebb fogások voltak.
Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, de az átlag nagyhalas versenyek kevésbé munkaigényesek. Ezt a véleményem most is tartom mert vannak saját tapasztalataim e téren.
Ha félreérthető volt az ezzel kapcsolatos hozzászólásom akkor elnézést kérek minden érintettől!
Remélem így már sikerült helyretenni a dolgokat......
Kovács Szilárd
2011-10-30 20:03:14
Szia Hati!
Először is gratulálok nektek az eredményhez!!!
Én nem lekicsinyleni akartam a mostani és a múltkori eredményeiteket mert igenis komoly munka áll mögötte. Arról nem is beszélve, hogy ahogy írtam is vannak a nagyhalas pecának hátrányai is, az egyik előnye talán a kevesebb darabszám!
Nem akartam annyira a részletekbe belemenni mert nincs elég hely arra, hogy regényeket írjak ide. Az áztatott kukoricával kapcsolatban most is tartom a véleményemet, de ahogy néztem a hozzászólásod, ebben egyet is értünk....
Én nem tudom a tel számod, Gábor meg Prágában van, ott nem akartam hívni. Holnap majd elkérem tőle és rád csörgök!
A Tata Nitu ügyre nem tudok mit mondani...... No comment.......
Ja hogy félreértés ne essék nekem nem épp a szívem csücske Nitu bácsi, csak a személyes indíttatású vélemények kinyilvánításának számomra nem épp a hozzászólások között lenne a helye, legalábbis én így gondolom. Emiatt próbálok minden témához és eseményhez objektívan hozzászólni, hogy inkább a tényekre támaszkodva nyilvánítsak véleményt, semmint személyes okok alapján. Én is mesélek majd néhány dolgot, ha beszélünk.
Egyébként az etetés mennyiségét jócskán alábecsülted, már ami Maconkát illeti. Az első etetésünk 80kg volt amit beparittyáztunk plusz a bojli. Azért a kényelmesen kis távra dobócsövezgetéstől elég messze volt az általunk beetetett mennyiség is.
A gáti helyekhez már volt szerencsém más vizeken, úgyhogy azt nem kell bemutatnod.... Nem nagyon vagyok oda érte mert tényleg elég macerás a horgászat rajta.....
A leetetéssel kapcsolatban szintén nincs mit mondani mert amit írtál az tényleg a legmegfelelőbb vélemény ezzel kapcsolatban.
Mi nem szoktuk alkalmazni, pedig a szabályok nem tiltják.
Ez viszont gusztustalan és felháborító, hogy egyáltalán sportszerű keretek között valakinek ilyen eszébe jut, hogy a vezető csapatok szomszédjait megkéri ilyenre, aki meg ezt meg is tette, arra már igazán nem lehet mit mondani. Aki sportember az ilyet nem csinál és elismeri mások sikerét......
Banka Pál
2011-10-30 16:02:13
Hati!
Gratulálok az eredményetekhez.Szerintem is nehezebb folyamatosan messzire etetni és azt pontosan meg is horgászni...
Hati
2011-10-30 12:55:16
Sziasztok
Mivel én voltam a Bravo Carp Team Pecás Pupák csapat Pecás Pupák része így első kézből tudok infóval szolgálni.
Szépen sorban próbálok reagálni a dolgokra.
Szilárd ezt a "ha van előtte hal Nitu bácsi megfogja" dolgot Gábor meg részben meg is válaszolta... Hidd el volt előtte hal...
A melóval kapcsolatban persze mindenki azt értékeli nagyobb munkának amit Ő művel de leírok pár gondolatot, hogy reális képet kapjatok erről a kevés munkával járó versenyről... szerintem nem nehezebb akár Maconkán akár máshol 25m-re, vagy akár 60-70m-re az etetés mint 140m-re nem mindegy, hogy folyamatosan kényelmesen csövezve etetgetek rövid távot vagy szinte mindig csúcson járatva dobálom a 150gr-os gombócokat 140m-re és nem keveset, egy verseny alatt. Több ezer gombóc csapódik be... csak az alapozó etetésünk volt kb 500 gombóc még így késő ősszel is... és utána nem ültünk le mint aki jól végezte dolgát... de ezen a versenyen volt egy kis könnyebbség az etetéssel kapcsolatban, hisz éjszaka nem lehetett parittyázni. De visszakanyarodok kicsit a szeptemberi versenyhez ahol éjszaka is lehetett és kellett is etetni, ha eredményesek akartunk lenni.
Az ilyen verseny másik arca pedig a halak megszákolása, matracra fektetése, bezsákolása majd a vízbe helyezése és a mérlegelése. Maradva a szeptemberi versenynél ez úgy nézett ki, hogy a megfogott halat fel kellett vinni a gáton a matracra hisz nem akartuk hogy a rézsün lecsússzon róla megsérüljön vagy akár visszamenjen de a halak nagy százalékát a szomszédos csapatnál vagy a két horgászhely között fogtuk meg mert 140m-ről nem tudjuk megakadályozni, hogy ne menjen oldalra 30-40 métert. A szektor másik oldalán volt egy nád kivágás ahova lehordtuk a halakat, hogy a zsákok ne zavarjanak. Tehát a közel 800 kg-os fogást 4-szer mozgattuk meg egy közel 50 m-es pályán ebből kétszer emelkedőn felfelé…
Ki-ki döntse el, melyik menyire melós. Szerintem a Maconkai peca is nehéz de azt nem mondanám, hogy sokkal nehezebb, sőt…
Kriston Zoltán: Egyszerűen nézd vissza az eredmény lapokat és látható, amit írsz nem igaz! Nem csak az első két napban ment a hal és a rapszodikusabb fogásnak sem az általad írt „elmélet” volt az oka, szerintem összetettebb ennél.
Ismét Szilárd „Egy versenyen soha nem az a cél, hogy jóllakassuk a halakat, hanem az, hogy minél többet fogjunk...... Legalábbis szerintem. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy ezzel esetlegesen nem csak a saját versenyét rontja el valaki, hanem másokét is”
Ez egy alap tézis, aki nyerni szeretne ezeket figyelembe véve horgászik… szerintem.
De azért az idézetre mégis reagálnék egy gondolattal… A sportszerű Román sporttársak nem egyszer csinálták azt, hogy az élen (vagy valamely dobogós helyen) álló csapat szomszédjainak vittek át etetni való kaját és megkérték, hogy etessék le a szektor széleit, hogy ne vagy csak jóval kevesebbet tudjanak fogni!!! Az más tészta, hogy aki ezt bevállalta az magáról állított ki szegénységi bizonyítványt. A leírtak sajnos tények és nem fikciók ha nem hallom azon csapat szájából aki leetette a szektort nem hittem volna el….
Még egy gondolat a sportszerűséghez Tata Nitu csapat az utolsó éjszaka folyamán összepakolt és elment én nem tudok róla, hogy jelezte-e valakinek mi az oka ennek, igaz hátra hagyta a segítőjét a botokkal és 1 székkel aki a eredmény hirdetésen is jelen volt.
Üdv
Kovács Szilárd
2011-10-28 19:15:37
Sziasztok!
Csak két dolog miatt írok most mert ezek számomra elég érdekesek és szembeötlőek voltak.
Az egyik a "csodacsali" volt. Igaz, hogy nincs olyan csali ami valóban csoda és mindig mindenhol lehet vele fogni, de olyan viszont van, hogy adott körülmények között valóban annak nevezhető egy fajta csali. Sokszor előfordul, hogy semmivel nem fogunk halat, viszont van egy fajta csali ami meg nagyon fogós... Lehet, hogy a srácoknak pont van egy ilyenjük. Azt nem mondhatjuk, hogy nem isemerik a vizet és nincs elég tapasztalatuk.
A másik dolog pedig az "áztatott kukorica" volt. Én ilyet semmilyen körülmények között nem engednék használni ha lenne tavam. Ez nem jó a halaknak még nyáron meleg vízben sem. Azt meg végképp nem értem, hogy lehet ilyet versenyre vinni??? Egy versenyen soha nem az a cél, hogy jóllakassuk a halakat, hanem az, hogy minél többet fogjunk...... Legalábbis szerintem. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy ezzel esetlegesen nem csak a saját versenyét rontja el valaki, hanem másokét is mert olyan nincs, hogy a halak nem mozognak a tóban semmit, csak állnak egy hétig valakinek az etetésén és esznek.......