Úgy hozta a jó sorsom hogy egy véletlen ismeretség kapcsán meghívást kaptam egy hatalmas nyugat-magyarországi kavicsbányatóra. Első találkozásom a vízzel mély benyomást tett rám! Szélcsend volt, ami itt ritkaságnak számít. A tó mérete azonnal magával ragadott!
Úgy hozta a jó sorsom hogy egy véletlen ismeretség kapcsán meghívást kaptam egy hatalmas nyugat-magyarországi kavicsbányatóra.
Első találkozásom a vízzel mély benyomást tett rám! Szélcsend volt, ami itt ritkaságnak számít. A tó mérete azonnal magával ragadott! Szeretek bányatavakon horgászni talán mert ilyen vízen váltam pontyhorgásszá, talán mert nagyobb kihívás megtalálni a halakat és a megfelelő horgászhelyeket. A táj azonban a működő bányának hála kissé ipari. Zakatoló szállítószalag robog a kitermelt kaviccsal az osztályozó felé gyakran 1,5 km hosszú utat megtéve a kitermelés helyétől! A víz még így enyhén zavarosan is több méterig enged lelátni a mélységekbe. Letisztult vízben tavasszal és ősszel ismerősöm elmondása alapján 4-5 m-ig lelátni nappal a dél környéki órákban mikor magasan van a napkorong.
A helykeresés
Gyors vízreszállás után becsónakázzuk a tavat. Új ismerősöm helyismerete felbecsülhetetlen egy ekkora vízen, mert bár a vízfelület hatalmas horgászatra alkalmas kiemelkedések, púpok csak elszórtan találhatóak a felszín alatt. Helyenként ráadásul füves hínaras a törésoldal. Vannak púpok ahol ökölnyi kavicsok borítják a feneket, itt szinte lehetetlen halat fogni! A víz mélysége 10-24 m legmélyebb része 38m itt a búvárok elmondása szerint télen-nyáron 8-10 C-fokos a vízhőmérséklet!
A tapasztalatok alapján kapásra 4-9m mély platókon púpokon lehet számítani. Lehetőleg homokos aprókavicsos legyen a fenék. Ősszel akár 16 méteren is jelentős sikereket lehet elérni!
Megállapodunk egy két hét múlvai időpontban, majd már jócskán sötétben kötünk ki a csónakkal.
Horgászatra készülve
Napokig a látottak-hallottak hatása alatt állva tervezgetem az első itteni horgászatomat.
Elszántságomat és halak iránti tiszteletemet látva meghívóm önzetlenül osztja meg velem eddigi tapasztalatait, szerelékeket illetve csalikat etetési taktikákat illetően.
Mivel a tavon engedélyezett a behúzás illetve a helyekből adódóan 80-400 méter a meghorgászandó távolság! Ehhez legalább 500 méter zsinór kell! Vastagságát tekintve emiatt 0,30-0,32 mm fölé menni nem nagyon lehet figyelembe véve az orsók zsinórkapacitását.
A meder sok helyen kagylós, emiatt elengedhetetlen 20-30m előtét ami kagylóálló esetén 0,55 mm vagy 0,70mm normál monofil. Az ólom mérete 130-230g távolságtól függően. Az ólomtartó klipsz szigorúan lazára ólomelhagyósra téve! Legjobban a bevonatos előkék váltak be részint a kagylók részint a szerelék leeresztése közbeni feltekeredés kiküszöbölésére. Horogméret 2-4-6 közötti.
Etetésre vegyes magmixet,bojlit, peletet vegyesen érdemes szórni. Egy érdekes információ ami engem nagyon meglepett: tavasszal gyakran fognak akár 10 kg fölötti pontyokat fűzött kukoricával mikor bojlira kapás sincs! Személy szerint nem szívesen,vagy egyáltalán nem használtam más vizeken kukoricát, mert sokszor megszállták miatta etetésemet a telepített pontyok. Itt azonban elenyésző a telepített állomány!
A várva várt vízpart
Végre elérkezett a péntek délután és robogtam a tó felé. Útközben berakodtuk vendéglátóm cuccát (Astra plafonig rakva! :-)) )
Leérvén a vízhez sebes pakolás, rendezkedés veszi kezdetét. Vízre szállni a nagy szél miatt nem tudtunk azonnal, ezért a táborállítással és a szerelékek összeállításával kezdtünk.
Botonként 25 méter 0,7 mm vastag előtétet tekertem fel, ezt követte a méteres 0,7 mm-es fluocarbon előtét. A távolabbi szerelékem – mely 200-250 méterre került – 10 méter mélyre egy Chod Rig volt 290g-os bütykös ólommal, mert ez a zsinór merőlegesen állt az áramlással és a széllel .
Az ólom fölött 50 cm-re 15 cm-es előke, 2-es közepesen hosszúszárú horog rövid görbe zsugorcsővel, 1 db 18 mm-es édes fűszeres bojlival, mely egy parafakoronggal volt balanszírozva. Másik szerelékem szintén méteres 0.7 mm-es fluocarbon műanyagklipsz 190 g-os ólommal, 12 cm-es előkével ,1 db 18 mm-es pikáns fűszeres golyóval balanszírozó parafával. Ez 80 m-re került 9.5 m-es vízbe. Mindkét helyre két marék egész és tört bojli és 4-5 marék magkeverék került. Társam szerelékei 190 g-os klipszes ólommal 12 cm-es előkével 1 db 18 mm-es kagylós golyóval 4.5m és 6 m-es mélységekbe kerültek.
Este 8 óra körül tudtunk vízre szállni és részben a szél miatt éjfél után végeztünk a négy bottal. A helyek megkeresésekor egy ekkora vízen elengedhetetlen a radar használata, nélküle csak a sötétben tapogatózva kínlódunk! Jelölésre H bóját használtunk. Ez a bójatípus biztosítja még szélben is a gyors helyjelölést, mikor sodródik a csónak. A bója beállása után párszor körbejárva a területet megbizonyosodhatunk róla jó-e a pozíciója, ha nem inkább dobjunk ki még egy bóját a jobbnak vélt helyre mielőtt beszedjük az elsőt! Ez sok kellemetlenségtől megóv bennünket!
Gyors vacsora után nyugovóra tértünk tele reményekkel. Szerettem volna halat fogni ezen az ismeretlen nagy vízen, ugyanakkor ezt a hétvégét ismerkedésnek szántam. A vízfelszín még csak 8 celsius fokos nyilván mélyebben még ennyi sincs. Megérkezett a hidegfront és a légnyomás is elég magas 1025 hPa körüli, tehát a feltételek tetézve a nagy széllel koránt sem kedvezőek.
A pirkadat már ébren ért a parton. Ácsorogtam sátram mellett a vizet kémlelve, hátha látok árulkodó pontyfordulást. Azonban a szél keltette hullámzás lehetetlenné tett mindenféle ilyen megfigyelést. Ezért csak álltam és csodáltam az ébredező természetet és a felbukkanó narancsvörös napkorongot. Elrévedt gondolataimból csipogás hoz vissza a valóságba, gyors körbetekintés után tudatosul bennem a legtávolabb húzott szerelék swingere jó 10 cm-t beesett. Meredten figyelem a zsinórt, de sajnos nincs folytatás.
A többi boton sem volt érdeklődés. Beszélgetéssel és alvással múlattuk a záporokban bővelkedő napot.
Napközben kötöttem 30 cm hosszú fluocarbon kombi előkét, gondolván az áramló víz kifeszíti az előkét és egy hosszabb előke mégiscsak több mozgást enged a csalinak egy esetleges felhörpöléskor. Ezzel az előkével húztuk vissza a legtávolabbi botot. Egy botot áttettünk egy 4-5 méteres törés szélvédett oldalának tövébe 3 szem fűzött kukoricával, szórtunk rá 5-6 marék magot és 4 ökölnyi gombóc bojliporból gyúrt gombócot. A másik két botot nem bántottuk.
Hajnali fél 4-kor riaszt a kukoricás bot. A szél nem csillapodott, de ha menni kell hát menni kell! Irány a csónak, minél előbb kerüljön az orsóra előtét a kagylók miatt. Hamarosan a merítőben piheg egy hibátlan kövér tükörponty. Elsőre 6-6.5 kg-ra saccoljuk. Tökéletesen akadt a horog! Nem csúszkált sehova, tisztán átakadt a vastag húson. Az ilyen akadást szeretem! Nem sérül a hal szája. A mérlegeléskor aztán 7.1 kg-on állapodott meg a kijelző.
Közösen örültünk az év első bányatavi pontyának. Reggelig több történés nem volt.
Pakolás közben a baljósan gomolygó felhőket látva serénykedtünk. Ismét felerősödött a szél.
Szerencsére sikerült bepakolnunk a kocsiba mire ismét eleredt az eső.
Örömmel kocsikáztunk hazafelé. Csak egy dolog miatt szomorkodtam legkorábban 4 hét múlva tudok visszatérni erre a csodás nagy vízre.
Végh Róbert
Címkék: