Rólunk

Ismerd meg történetünket

Elsőre azt hittem könnyű lesz ide mit írni, de rájöttem, hogy nem. Hiszen amit itt láthattok annyira sok ember keze munkája, hogy hihetetlen, éppen ezért talán leírom röviden, hogy honnan indult ez az egész.

Első gondolatom az volt, hogy szeretnék készíteni egy olyan, bárki számára ingyen elérhető internetes horgászműsort, amely nincs korlátok közé szorítva. Bemutathatjuk vízparti élményeinket, tapasztalatainkat, bármiről beszélhetünk, készíthetünk interjúkat, tesztelhetünk felszereléseket, kiegészítőket anélkül, hogy elkötelezettek lennénk. A gondolatokat tettek követték és 2008 nyarán elkezdtem a szervezést, majd elkezdtünk forgatni.

Több gondolat is vezérelt. Talán a legfontosabb, hogy reményem szerint segítünk horgásztársainknak olyan hibákat kiküszöbölni, amibe mi is beletenyereltünk, legyen az egy vízparti praktika vagy egy felszerelés. Sok eszközt megvettünk, mire eljutottunk egy olyan termékhez vagy modellhez, amely valóban használható volt és itt nem extra igényekre kell gondolni. Mert sok termék még megközelítőleg sem alkalmas arra, amire tervezték. Fontosnak tartom, hogy ne azért legyen egy termék vagy márka jó, mert ők szponzorálnak minket, hanem azért, mert a vízparton bevált, illetve az elvárásoknak megfelelt.

A műsort több fő részre osztottuk, lesznek horgászatok, vízparti praktikák, foglalkozunk csalikészítéssel, tesztelünk felszereléseket, kötünk előkéket, barkácsolunk, és nem utolsósorban lesznek vendégeink, akikkel interjúkat készítünk. Remélem sikerül egy színes egyveleget összeraknunk, amelyben mindenki talál számára érdekes, hasznos dolgot. (Várjuk az ötleteket, hogy mit szeretnétek látni a műsorban!)

A csapatunknak vannak állandó tagjai és lesznek vendégei, akiket majd folyamatosan bemutatok. Természetesen több ember dolgozik a háttérben is, akik a felvételekért, vágásokért és egyéb dolgokért felelnek. Én fogok egyfajta házigazda szerepet betölteni, tehát tőlem nem szabadultok.

2009 őszén megtettük a kövekező lépést, és oldalunk immár 5 nyelven feliratozva is elérhető. A pontyhorgászatos videók mellett az utóbbi időben forgattunk machbotos, rakósbotos és pergető horgászatot is. Így is próbáljuk szinesebbé tenni az oldalt.

Az oldalon láthattok profi és amatőr felvételeket egyaránt, amit mi magunk készítettünk a túráink során. Biztosan lesznek bakik is, de ez így legalább életszerű.

Jó szórakozást mindenkinek és fogadjátok szeretettel a Halzónát!

Honyák Gábor és a Halzóna csapata