Nem kaptuk meg az esti mérlegelés eredményét ezért felhívtam a verseny szervezőit, hogy kiderítsem mi a verseny állása. Mint kiderült ismét komoly mennyiségű eső esett a környéken és minimálisan el kezdett emelkedni a tó vízszintje (ami egyébként megállt). Biztonsági megfontolásokból a tó tulajdonosa aki egyben a versenybizottság elnöke lefújta a versenyt. Az 55 órás állás alapján eredményt hirdettek hajnali 2 és 3 között.

A tó tulajdonosa biztosított mindenkit afelől, hogy a versenyt megismétlik jövőre és mindenkit vár szeretettel! Sajnos idén nem voltak optimálisak a körülmények, de aki horgászott már Móron tudja, hogy milyen lehetőségek rejlenek a vízben.
A csapatok nagy része már jelezte is, hogy természetesen jönnek jövőre és a körülményekhez mérten jókedvüen elkezdetek pakolni.
Kattints a képre a nagyításért!
Címkék: