20/72 (20óra telt el a 72-ből) A magyar pontyfogó válogatott minden idők eddigi legjobb részeredményét produkálta az eltelt 20 óra alapján...
20/72 (20óra telt el a 72-ből)
A magyar pontyfogó válogatott minden idők eddigi legjobb részeredményét produkálta az eltelt 20 óra alapján. Ne feledjük, hogy mi csupán az 5.-k világversenyünkön vagyunk jelen. Több ország részt vett mind a 15 eddig megrendezett viadalon. Az állásból is jól látható hogy sajnos a haltalanság továbbra is tart.
A C szektorban még nem tört meg a csend, egyetlen páros sem tudott értékelhető halat produkálni illetve a mezőny nagy része egyáltalán nem fogott semmit. Fekete – Roskó duónk 2db méreten alulit terelt partra. Jól látható az ábra alapján hogy az A szektorban már 12, míg a B -ben mindössze 3 páros tudott 1,5kg-nál nagyobb halat megszákolni. Jelen állás szerint Magyarország válogatottja az előkelő 5.-k helyen áll. Egyéniben Bodó Ferenc – Banka Pál jelenleg a 7.-ik a 60 duó közül. Reméljük a további folytatás másik két párosunk számára is tartogat mérlegelhető fogásokat. Ennek segítségével előrébb kerülhetünk a dobogó legfelső fokához.
" Aki nem épít légvárakat, soha nem lesz saját palotája. Merjetek nagyot álmodni..."
Az esti mérlegelést követően teszem fel a következő állást.
Köszönjük támogatóink önzetlen segítségét!
Hajrá Magyarország!
Üdv: Nagy Csaba
Címkék: