I. PROFESSZIONÁLIS BOJLIS EURÓPA KUPA MACONKA, Versenybeszámoló 1.rész

Az az igazság, hogy ilyen nehéz dolgom nem volt még versenybeszámoló megí­rásával. Először is be kellett szereznem a szükséges képeket, szerencsére akadtak segí­tőkész emberek, akiknek külön köszönet érte, valamint nagyon össze kellett magam szedni, hogy vissza tudjak emlékezni a napi történtekre, ugyanis erre szerencsére nem volt se időm se energiám a verseny során, hogy magamban elraktározzam ezeket az információkat. Na de mégsem akarom lelőni a poént már az elején, bár mindenki tisztában van az eredménnyel, mégis talán izgalmasabb lesz végigmenni az eseményeken úgy, ahogy én azt aktí­v résztvevőként láttam.

Kezdjük az elején, ami visszanyúlik egészen január első hetéig… Ne ijedjen meg senki, Noé idejébe nem fogok visszamenni, de ahhoz, hogy lássátok mennyi munka és felkészülés áll az eredmény mögött muszáj erről is szót ejteni.

Rácsörögtem Sanyira, hogy mi a helyzet, hogy ér rá, mert kellene kicsit gondolkodni az idei versenyeken. A válasz a legjobb volt: - Mikor jössz? Na, azonnal ültem a kocsiba és mentem. Igaz, hogy ő Szlovákiában lakik, de a határ mellett és én is csak a magyar oldalon, í­gy nekünk nem távolság, ha találkozni akarunk valamiért. Lényeg a lényeg, hogy ez sokszor megismétlődött az év során, rengeteg dolgot kellett beépí­teni és kicsit megváltoztatni az új szabályrendszer miatt. Pár újí­tás is volt persze a csomagban, amit le is kellett tesztelni. Szerencsére ez összejött. Okulva a tavalyi évből, amikor úgy estünk oda a versenyekre, mert nem volt idő semmire, megbeszéltük, hogy akárhogyan is, de idén ez másként lesz, mert egyébként nincs értelme a sok energiát és időt beleölni, nem is beszélve a nem kevés pénzről…

Miután túljutottunk az elméleti dolgokon, tavasszal kezdetét vette az érdemi munka. Első dolgunk volt, hogy a felszerelésünket egyformára cseréltük, ami úgy gondolom, nagyon sokat számí­t. így nem kell nézni kinek a botja és orsója van a kezedben, aminek leginkább akkor van jelentősége, amikor alig állsz a lábadon a fáradtságtól. Tartalék botok, orsók stb. minden felszerelés ésszerűen és lehetőleg minél áttekinthetőbben elrakva, hogy mindennek tudjuk hol a helye, ha szükség van rá. Ez akár több helyezést is jelent még egy ilyen összeszokott csapatnál is, mint a miénk!

Ezután már a bojligyúrás és etetőanyag összeállí­tása következett. Azt szeretném leszögezni, hogy mi csak sajátot használunk mindenből, természetesen a Gábor bojlijait is annak nevezem. Az összes bojli legyúrása az nagyon sokáig tartott. Kb. 200 kiló golyót görgettünk le kézzel, úgy hogy emellett volt más dolgunk is. Gondolom, nem kell részleteznem az oldal rendszeres nézőinek, hogy munka mellett forgatunk és még emellett készültünk a versenyre is, legalábbis én. A leginkább megerőltető dolog, a 10mm-es bojlik készí­tése volt, főleg, hogy elég sokat csináltunk belőle, ugyanis mi már úgy készültünk, hogy ha lehetőség van, akkor kishalas pályát választunk. Ez valamivel biztosabb fogás tekintetében és nekem legalábbis jobban fekszik ez a peca, bár kicsit eltértem ettől az irányvonaltól az utóbbi időben. Ahogy a mellékelt ábra mutatja Sanyinak és Tibinek sem volt gondja a kishalazással, és ők is társak voltak már előzetesen ebben a taktikában. Természetesen arra is készültünk, ha esetleg olyan helyre kerülünk, ahol mást kell horgászni, emiatt brutális mennyiségű holmink és etetőanyagunk volt, erre természetesen mindent beleértve kell gondolni. A magot, ami 50kg kukorica volt mi szárazon vittük és úgy gondoltuk, hogy éjjel főzünk í­gy friss lesz minden napra. Miután minden összeállt, bepakoltunk a kocsiba és az utánfutóba, láttuk, hogy nem fér be az egész. Nem akartunk két autóval menni egyrészt a költségek miatt, másrészt mert hazafele veszélyes a dolog. Két ember nem tud aludni utolsó éjszaka, hogy viszonylag biztonsággal hazavezessen, és mindenkit vár a családja. Mi a megoldás? Telefon, hí­vom Garai Petit és megbeszéltem vele, hogy a maradék cuccunkat ők viszik, mert úgyis nagy kocsival jönnek, meg hát nekik az a gondjuk, hogy csak kétszemélyes az autó, tehát Boskót csak a puttonyban tudnák vinni. Nem gond, mi visszük őt, ti meg a maradék cuccunkat, ebben állapodtunk meg. Indulással nem volt semmi gond, mert ők is, mi is úgy gondoltuk, hogy már előző nap lemegyünk, hogy kicsit körülnézzünk a tavon, ugyanis a beruházások miatt jelentős változások lettek és erről még kevés volt az infó.

Vasárnap hajnalban indulás. Útközben komoly esőt kaptunk, és sajnos esett Maconkán is, ami megnehezí­tette a dolgunkat, de amit akartunk megcsináltuk, í­gy vártuk a másnap reggelt és egyben a verseny napját.

Az új Maconkai ví­ztározó, vajon mit tartogat számunkra?

Az utolsó megbeszélések, esélylatolgatások

Megkezdődött a sorsolás, amit nagy izgalommal vártunk, ugyanis aki figyelemmel kí­sérte a versenyzésünket, az tudja, hogy általában az utolsó számok egyikét sikerült mindig megszerezni, ami helyválasztós versenyeken nem épp a legjobb, és akkor még finoman is fogalmaztam…

Minden titkok rejtője.

Végre Tibi húzott egy jobbat!
 

12-es számot húzta Tibi, í­gy megnyugodhattunk, mert úgy gondoltuk a verseny előtt, hogy 20-on belül nincs gond, még tudunk olyan helyre tenni, ami nekünk fekszik. Na de lássuk a medvét, jön a helyválasztás!

Kicsit aggódtunk, hogy Jánosék betűzik a c2-es helyet, amit mi szí­vesen választottunk volna.
 

Végre egyszer sikerült! Olyan helyet tudtunk választani, ami számunkra jónak mondható, igaz nem a top, de nem rossz. Meglátjuk mit sikerül kihozni belőle, de legalább most nem úgy kell elfoglalni a helyet, hogy már az egész versenyre rányomja a bélyegét a rossz sorsolás miatt kialakult lehangoló lelkiállapot.

Az új szabályoknak megfelelően mindenki megvárta a sorsolás végét, és akkor lehetett indulni a hely felé. Mi is beugrottunk a kocsiba és amint lehetett már mentünk is. Ennek már csak amiatt is nagyon nagy jelentősége volt, mert a szabályok szerint eléggé be kellett osztani az időt. Mi ezt már itthon megtettük és mindenkinek meg volt a feladata. Az enyém a markerezés volt, amit már természetesen előre felszereltünk még reggel, úgyhogy csak ki kellett kapni a kocsiból és már dobtam is. Sanyi addig összeállí­totta és felszerelte botokat, a rod podok a helyükre kerültek és Tibivel kipakolták a legszükségesebb dolgokat, ami már az elején kellett. Természetesen ezek mind elöl voltak, hogy ne kelljen keresgélni, ami nagyon fontos volt az idő beosztása miatt. 1 óránk volt arra, hogy egy alapszinten működő tábort felállí­tsunk, mert aztán már lehetett etetni bojlit. Szerencsére mindent sikerült időben megoldani, hála a jól elrakott cuccoknak és a jó tervezésnek, valamint csapatmunkának.

A markerek a helyükre kerültek, lehet dobócsövezni. Sanyival ketten dobtuk a golyókat 2 etetésre és azt kell mondjam, hogy azért bemelegí­tésnek kicsit erős volt mert kb. 10 kilót sikerült betermelni. Tibi sem unatkozott addig, ugyanis neki kellett kivinnie az autót illetve a csalizást is megcsinálta a tartalék botokat is beleértve. Több előkét még nem készí­tettünk elő, mivel nem tudtuk, hogy melyik csali fog menni az elején.
Eltelt az egy óra és kezdődött a nehézetetés. Nekiálltunk Sanyival parittyázni, mert mi a gombócokat már előre megcsináltuk, mivel itt idő nem lett volna rá. Komoly mennyiséget termeltünk be, ami leginkább etetőanyagból és pelletekből állt. A pelletek 4-estől 22-esig vegyesen voltak, hogy sokféle oldódási idejű egész etetést is találjon a hal. Magot nem használtunk, mert azt szárazon vittük. Három etetést kellett csinálni, mert ebből kettő olyan, amit horgászunk, egy pedig záró etetés a c1 felé, mivel úgy í­téltük meg, hogy a halak esetlegesen abba az irányba átmehetnek előttünk, amit nem akartunk. A későbbiekben bebizonyosodott, hogy jól láttuk a dolgokat… Másik szomszéd csapat, Sillai Sanyi báék, akik nagyon jó pecások, tehát figyelni kellett rájuk! Szerencsére nem voltak ránk felkészülve. mert az ő felőlük eső etetésre betermelt kb. 50kg etetés megtette a hatását…

17.00-kor kezdődött a verseny, í­gy megszakí­tottuk az etetést, a bedobás erejéig.

Ezután folytattuk a parittyázást, egészen esete 7-ig, amí­g lehetett, és csak ekkor kezdtünk azzal foglalkozni, hogy a sátrak hogy legyenek, mire van szükségünk, és mi maradhat benne az utánfutóban. Kb. másfél óra alatt ezzel is végeztünk, közben persze újra dobtuk párszor a botokat.

Végre egy kis szusszanásnyi időnk lett, ami nem ártott, mert kicsit kifújtuk magunkat a több órás megterhelő etetés után, ráadásul pszichésen is ott kellett lenni a szeren, hogy mindent mindig jókor és jól csináljunk. Egy kis vacsora, 10 perc nyugi, közben megbeszélés, és máris mindenkinek helyreállt a bioritmusa. Kí­váncsian és izgalommal teli légkörben vártuk az első éjszakát és az egész versenyt. A mi stratégiánkból kifolyólag biztosak voltunk benne, hogy az első éjjel nem lehet nagy fogásra számí­tani, ugyanis azt hamar felmértük, hogy nincs olyan óriási mennyiségű hal előttünk, hogy csúcsfogást csináljunk azonnal, hanem ki kell várni, mí­g beérik az etetés és a taktika is úgy alakí­tja a dolgokat, ahogy mi szeretnénk. Na de ettől függetlenül, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgatott minket egy kicsit sem, hogy mit tartogat számunkra az elő éjszaka és az egész verseny!

Ilyen gondolatok kavarogtak bennünk, de hamar félre kellett tenni őket, ugyanis másnak volt itt az ideje, figyelni a vizet, a halak mozgását, mert ennek több hasznát vesszük, főleg az első éjjel. Lassan besötétedett, és ránk borult a verseny első éjszakája…

Kovács Szilárd